Ermanno Olmi fiatalkori rövid- és dokumentumfilmjei közül, amelyek 1954 és 1958 közt megelőlegezték későbbi munkái számos tartalmi és formai sajátosságát. 2008-ban hetet kiadtak DVD-n. Az olasz kiadvány mellékleteként jelent meg az Arcok, kezek című kötet, amely az eddig csak kevesek által ismert filmek méltatása mellett a rendezővel készült beszélgetésekből is válogat.
Hit
Úgy vélem, vallásosságom mély ugyan – de pogány. Hitem a transzcendenciában korántsem sziklaszilárd. Tele vagyok kétségekkel, és a fejemben nagy a zűrzavar, de az anyag szakralitásában biztos vagyok. Minden dolog szent. Ezért a szennyezés minden fajtája felháborít: legyen az akár a környezeté, akár a kultúráé. Egyetértek azzal, hogy legfeljebb „keresztény-aspiráns” lehetek. Attól kezdve ezt mondogatom, hogy első filmjeim óta a római katolikusok kasztjába soroltak be. Egy alapvető, megkérdőjelezhetetlen, megfellebbezhetetlen hivatkozási pont azért létezik számomra: Krisztus tanítása. Azt hiszem, hogy e „krisztusi modell” minél tökéletesebb megvalósításának – most szándékosan provokatív leszek – bármilyen formája helyes, mert jószándékot feltételez, pontosan azt, hogy az illető „keresztény-aspiráns”. Mert az eredeti modell szerint nagyon nehéz kereszténynek lenni. A katolikus egyháznak például halvány fogalma sincs arról, milyen is valójában az Egyház. A hivatalos egyháznak bizonyára nincs tudomása a valódi Egyházról, amelyik nem áll reflektorfényben, amelyikről nem tudósítanak az újságok és a tévék. Miközben a hivatalos egyház megpróbál lépést tartani a korral, a valódi, rejtett Egyház a hétköznapok valóságában jelenik meg. Azokban az emberekben például, akik úgy keresik az Istent, hogy talán tudomásuk sincs róla, hogy istenkeresők. Mély meggyőződésem ugyanis, hogy ahol legalább egy csipetnyi szeretet és együttérzés kimutatható, ott van az Egyház. Azt sem hiszem, hogy egy ateista együttérzése kevésbé fontos lenne, mint a magát hívőnek tartó emberé.
(Részlet az Arcok, kezek című kötetből,2001)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése